A természet tisztelete a kirándulásoknál se merüljön feledésbe!
Szabó Dénes vagyok barlangász, túrázó, kirándulás párti, természetvédő…
Gyerekkorom óta sokat túrázom, kirándulok, ezalatt az idő alatt rengeteg helyen megfordultam, és 2016- ban úgy döntöttem, hogy segítek másoknak is túracélokat, kirándulási helyeket ajánlani, hiszen sokszor az a legnehezebb, hogy kitaláljuk merre menjünk, hol szálljunk meg.
A kirándulások mellett az extrémsportokat is űzöm, így aki komolyabb kihívásokat szeretne, annak is akad majd itt böngészni való, és akár velem is tarthatsz…
A sok túra 15 éve találkoztam az élménypedagógia módszertanával a tapasztalati tanulással, ami azt jelenti, hogy a megélt élményeken keresztül fejlesztjük magunkat, vagy társainkat. Magyarországon is elkezdett terjedni ez az irányzat, amit nagyon fontosnak tartok. A fiatalok előtt kinyílt a világ, de sokan nem mozognak, számítógép előtt ülnek… Remélem őket is sikerül kimozdítani, és bemutatni a természet szépségeit.
Sziklamászás, barlangászat, via ferrata, kanyoning, hegymászás…
Így túl a negyvenen jópár papírt is begyűjtöttem, de nem ezekre vagyok büszke, hanem amit ezeken a képzéseken tanultam, és sok az életemet meghatározza ma is…
VÉGZETTSÉGEIM:
- 1991. Alapfokú barlangász tanfolyam
- 2001. Outward Bound Magyarország tréner
- 2005. Technikai barlangász tanfolyam
- 2006. Magyar Barlangi Mentőszolgálat tagság
- 2006. Outward Bound tréner
- 2007. Túravezetői tanfolyam
- 2007. Bronzjelvényes felszíni túravezető
- 2009. Initiateur Federal de Speleologie (Francia Barlangi túravezető)
- 2010. Magyar Máltai Mentőszolgálat mentőápoló képzés
- 2011. Sziklamászó vizsga
- 2011. Általános tréner (OKJ)
- 2012. Téli magashegyi hegymászó vizsga
- 2013. International Cace Rescue Instructor
- 2016. Magyar Barlangi Mentőszolgálat mentésvezető
KIRÁNDULJ VELEM! 
- Hogyan túrázz biztonságban egy túravezetővel? - szeptember 30, 2023
- Zejmar szurdok, a Szlovák Paradicsom ékköve - január 22, 2023
- Vár a Zengő kilátó a Mecsekben! - január 15, 2023
Legutóbbi túra hozzászólás